CdM 4. nap

Ma végre BICIKLI!!!!!

Jól kiszúrtam magammal. Este sokáig kerestem, jegyzeteltem, hogyan lehet a hoteltől eljutni a bicajútra. 

Csakhogy: mivel a kocsit máshol parkoltuk le, így nem onnan indultunk :)

Sebaj, felesleges munka. 

Egy bicajos eligazított, merre induljunk, onnan pedig már jól jelölt úton mentünk először Bordeauxba, (9km) majd tovább a bicajúton Domaine Capiet felé. Ez egy csodás magánpanzió, igazi vidéki francia stílusban. Egy kb 30 év körüli lány és az anyja működteti. A lány webdesigner egyébként. szóval máris a szálláson vagyunk. Nagyon szép vidéki ház, szép kert, jacuzzi....

A szoba a kastélybeli kék szobára emlékeztet: picur fürdőszoba, minden fából, kék függöny elválasztó. De: első emelet: erkély, ki lehet ülni, zsalugáter a nap ellen, belül mélypiros sötétítő és minden más kék. Megtaláltam álmaim vízforralóját is!

kicsi, kedves, kék.

Na, ideje visszatérni a bicajozáshoz. 

Az útbaigazítás után rájöttünk, hogy ahol eddig autóval utaztunk, a bicajút annak a szélén vezet. 50 cm sáv. Jürgen ment elől, nem zavarta holmi piros közlekedési lámpa, az sem, hogy az út baloldalán ment a bicajsávban . Én amit tudtam, átváltottam a jobboldali sávra, és néha figyelembe vettem a piros jelzést is. 

Aztán elértük a villamos vonalát. Először egy körforgalom megzavart, és kb 100 métert az ellenkező irányba mentünk, (az én hibám, az én hibám...) de hamar feltűnt, így a megfelelő irányba folytattuk utunkat. Amikor Bordeauxban a hídhoz értünk, onnan egyértelmű volt az út meg a jelzés is. 

Kellemes, jó úton haladtunk sokáig. 

Kb Creontól itt is a régi vasútvonal helyén vezet a bicajút. Szuper! 

Ha össze kellene hasonlítanom az Alpok-Adria vonallal, az szélesebb jóval. Itt épp elfér két szemközt jövő kerékpáros, de az út jó minőségű, élvezet rajta bicajozni. A táj is szép, sokszor erdők, de a végén már szőlőültetvények is. 

A nap fénypontja: mivel Jürgen bicajának váltója önálló életre kelt még a dűnéknél, és oldalt fityegett, próbálta/m visszatenni. Ment is egy sebességben, ami sík vidéken épp jó volt. Ma azonban az emelkedőknél, ami főleg alattomos, alig látszik, de folyton emelkedik formában jelentkezett, nagyon szenvedett, tolnia kellett. Erre megsajnálván felhívtam Zoli fiamat, aki egy perc alatt elmondta a váltó csínját-bínját, megálltunk, megigazítottam, és aranykezemmel sikerült életre keltenem a váltót!!!  Működik!

Meglátogattunk egy régi szép apátságot is: La Sauve-ban. gyönyörű lehetett valamikor, a maradványai ma is csodásak.

Reggel fél 9-kor reggeli, eddig mindig hideget ettünk. Jó éjt! Nyitott ablak éjszakára! Juhé, szuper!

Canal du midi 3 - Bordeaux

Bordeaux városnézés

Háááát...

Szóval nem nyűgözett le. Vannak nagyon szép házak, házsorok, de az utcák mocskosak, piszkosak és nagyon kevés a zöld. A közterek is vagy kővel, vagy kaviccsal vannak borítva, mocskosak, és sehol egy pad, vagy alig.

Az időjárás tökéletes volt városnézéshez, kb 25 fok, felhős ég.

Nagyon szép az Opera, bementünk, megnéztük. Gyönyörű belülről. 

Időhiány miatt nem sorolom fel a templomokat, melyeket megnéztünk. Egy volt közülük számomra nagyon szép, a többi csak részben.

Megmaradtak egykori városkapuk, ezek közül kettő csodálatos: a Nagy Harang torony és a másik (hogy is hívják) gyönyörű volt. Van egy harmadik is, semmi különös.

A villamos szép csendben jár, ügyesen P+R kártyát vettünk, csúcsforgalomban tömve. Három villamosvonal van, A,B és C.

Utcazenét is hallottunk. A Garrone folyó partján sokan sétálnak, itt-ott tömeg is volt. A folyóparton is csak a fűre ülhetsz.

Ennyit Bordeauxról.

Canal du midi 2

Ma a cél a dűnék! La Dune du Pilat

Ez azt jelenti, hogy 3 km hosszú, 500 m széles és kb 110-150 m magas, széltől függően. 30-40 fokos szögben hajlik a vízszinteshez. Élvezet és nehéz rajta gyalogolni, természetesen mezítláb.  Ennyi maradt párhuzamosan a tengerparttal. A többit megkötötték fenyővel, fűvel. Bordeauxtól kb 60-70 km-re van, Arcachon irányába. Autópálya és autóút visz oda. Tom-tom, az ügyeletes gps néha forgalmi dugók miatt gyorsabb útra térített. Ja. 50 méterenként lámpa és általában 30-as tábla. Még jó, hogy nyár van és ráérünk, így tudomásul vettük, ha csak araszoltunk. Az időjárás az évszaknak megfelelő: a kocsiban 35-37,3 fok szokott lenni menet közben. Megunván az araszolást, leparkoltunk egy lejáró utáni félreeső helyen, és előszedtük a bicajokat.

Szegénykém! Megviselte az utazás! Nem a mostani, valószínű még a tavalyi vonatozás! A fék hűtőbordáján leheletnyi egyenetlenség keletkezett, ami pici zajt csap tekeréskor. A szívem majd meghasad! Az ülést majd feljebb kell húzni, a kitámasztó meglazult, a fékekkel nem vagyok megelégedve. Tudom, hogy sosem volt rajta satufékem, mint az otthonin, de most nem tetszik. Holnap megadjusztálom, ha tudom.

Este 8-ra megvacsiztunk, és kitört rajtam a fáradtság. Na ja, hiszen felmásztam a dűnére, aztán végig rajta, persze hullámos, majd le a tengerig, ki ne maradjon az Atlanti óceán vize a lábáztatásból, majd újra felkapaszkodtam, és lemásztam a másik oldalon. 3 órán át, 1-től négyig, nehogy fázzak:)))))

Azért szuper volt! Nagyon élveztem, csak éjjel meleg van, mert igen, ráadásul földszinti a szoba, és csak résnyire nyitunk ablakot.

Ja, az étkezések a reggeli és a vacsora. Öregúr közben lelépett, míg én a dűnét jártam, akár ehetett is:)     Nem kérdeztem. Majd holnap talán jobb lesz, elég vizem is lesz, erre vigyázok!

Biciklizés Franciaországban 1.

Az élet nem áll meg, Zsuzsamama nem nyughat, a nyár még tart, a nyugdíj örök, szóval most következnek a Canal du Midi biciklitúra beszámolói.
Bordeaux-Sete kb az útvonal, vagyis Franciaország déli részén keresztbe, tengertől tengerig, egy csatorna mentén.
A szerkesztő itthon pukkadozik az irigységtől, bosszúból korrektura nélkül teszi fel a bejegyzéseket :D

Ott kezdődik az egész, hogy ¾ 4 kor kelés. 4.40 indulás, virágok, lakás rendben. 4.52-es villanyos elvisz a Nagyállomásig. 5.20-as Airport busz kivisz a debreceni híres reptérre. A lübeckihez tudnám hasonlítani, bár minden kőből van. Hosszú sor a bőröndfeladásig, majd rendes biztonsági ellenőrzés: tapizás, cipő le, még a talpamat is megnézték. Szegényes, kicsi várakozóhely, pici bolt, bár Unicum volt, amit nem vettem 3690 Ft-ért. 7.10-re mindenki a repülőn ült, de az csak 7.30-kor indult. Már addig is volt jó néhány üvöltős gyerek, de a repülőn az én soromban a másik oldalon 3 is. "Nem akarom",--- stb, de jó hangosan. Eszter, Dani és Gabi. Ez utóbbi kiállhatatlan. Végül 9.55-kor landoltunk. 10.20-ra bőrönd megszerez.  Ami jó volt: teljes magyar személyzet, tehát mindig angolul és magyarul is elmondtak mindent, érthetően!

10:30  INDULÁS!! Irány Bordeaux. Jó nagy körök Parizs körül. Paris Beauvais kb 80 km északra az igazi Párizstól. Autóutak, pályák.......sok-sok fizetés, kb 80 €. Tom-tom (gps) nélkül lehetetlen lett volna. De Tom-tom tudása megállt Bordeaux előtt: nem tudta értelmezni a hotel címét. Igy bevitt az óvárosba.  Az biztos nem jó, hisz vhol a körgyűrűn kívül van az F1. Na, bejártunk ungot-berket, míg egy bevásárlóközpontnál egy férfi segített, és felvezetett az F1-ig. Igen ám, de az nem az volt! Van belőlük jó pár. Nos, 2 óra városismereti utazgatás után sikerült a megfelelőt megtalálni.

du 4-től 235 km-t én vezettem. :)

Este végül is 9 után célba értünk, zuhany, vacsi (otthoni) , végül éjfélkor villanyoltás.

Még pár kép

Utolsó nap a táborban

Este eldöntöttük, hogy a láthatatlan kanyont szeretnénk megnézni, már akinek kedve van hozzá.

Kanyon Nevidio a neve. Saját buszunkkal mentünk, majd kellemes séta után a kanyoningos kiindulóponthoz értünk. Itt veszik fel neopren öltözetüket azok, akik végig/át akarnak jutni a folyó ezen szakaszán. Mi is nekiindultunk benézni a kanyonba. Szerencsére a vízálló túraszandálban voltam, amin néhány perccel azelőtt még bosszankodtam, ugyanis a talpa elég sima, könnyen csúszik. De nagyon jó választás volt mégis, mert simán belelábaltam a patakba, nem kellett köveken másznom. Így jutottunk el a kanyon kezdetéhez. Az ügyes fiatalok lemásztak még egy pár méter kövön a víz szintjéig, és belementek „szügyig” a patakba, de aztán hirtelen mélyült, így visszafordultak.

Ismét a patakban vagy köveken ügyeskedve kiértünk a kanyonból, majd felsétáltunk a hidra, és onnan is megnéztük a kanyon alján valóban láthatatlan folyót. (csak semmi ellentmondás, megnézni a láthatatlant.....)

Hazafelé Zabljakban megejtettük az utolsó bevásárlást, kávézást...., majd mivel elromlott az idő, kivárván a buszunk indulását, busszal, már esőben értünk haza.

Maradt a pakolás, no meg még egy jó közös játék a szobánkban, aminek nagyon örültünk. Egyrészt a vidám időtöltésnek, másrészt annak, hogy asztalunk és négy székecskénk is volt, no meg hely, hogy körülüljük az asztalt. A lehetőséget, hogy a szobánkban konyhasarok is volt, kihasználva gyömbérteát ittunk, majd nyakára léptünk egy üveg VRANAC-nak. Nagyon finom helyi palackozott bor. Sűrű, sötét..... és nagyon finom!

Hatodik nap

A terv a Bobotov Kuk 2523 m magas csúcsa volt. 1900 m magasról indulva és 1460 m-re vissza.

Reggel 6-kor indultunk, ¾ 7-től túráztunk este 8-ig, 2 óra megszakítással. A megszakítás csak a lustáknak avagy félősöknek volt, akik velem együtt nem vállalták be a csúcshoz vezető kb 170-180 méter csupasz meredeket a gerinctől fel.

Szóval: 2340 m-en volt a Bobotov gerince. Itt maradtunk páran, hogy megvárjuk, amíg a többiek megjárják a csúcsot. Szintkülönbségből számítva kb 1 óra. Már másfél is eltelt, mikor kezdtünk aggódni, és a lefelé jövőktől érdeklődtünk, hogy látták-e a csoportot. Mondták, 20 perc múlva itt lesznek. S lőn. Kiderült, hogy fenn a Durmitor hegység legmagasabb csúcsán írtak is a csúcsnaplóba, majd mindenki alá is írta.
Már addig is volt néhány technikás rész, de a nap folyamán rengeteg. A lefelé menet is jócskán igényelt figyelmet a görgő kövek miatt, az öttagú előőrs pedig nem látta fentről a cikk-cakk utat, így helyenként úttalan utakon jártunk. (ugye milyen jó szókép?) A napi szintemelkedés kb 1700 m, a süllyedés kb 2000m.
Négykézláb, fenéken, görgő kövek, nagy sziklák, …..
Csodás volt, de kinyúltunk. A gerinctől lefelé mindenütt megtartottuk előőrsi pozíciónkat, ami nagy megelégedéssel töltött el bennünket, mert egyenletes
kellemes tempóban mentünk-másztunk.

Az egyik megállónál láttunk egy barlangszerű képződményt, de nem az volt a jégbarlang. Az 500m-re volt légvonalban. Legújabb definíció: „A légvonal olyan elképzelt távolság, aminek semmi köze nincs a valós hely és terepviszonyokhoz, de ad egy lelkesítő adatot, miszerint közel a cél.”
Jó kis mászás után eljutottunk egy nagy üreg bejáratához. Bátrabbak és elszántabbak lemásztak a nem túl hívogató meredélyen, hogy némi akaratlan csúszkálás után 0 fok körüli hőmérsékleten néhány fényképet készíthessenek eme természeti csodáról. Hátha kapok majd képet róla! Tartózkodóan a barlang bejáratánál időztem el.
Aztán jött a lefelééééééé. Már fentről is kissé ijesztő volt a lehetőség, de a keményebb része majd később jött. Vissza is kiáltottunk hogy annyira nem vészes. Egyik lány még azt is hozzátette: lehetne rosszabb is! Nem kellett túl sokat menni, s lett rosszabb. Szinte meredek sziklafal lefelé, ott legalább 20 m magasnak tűnt. Ki nadrágféken, ki lefelé mászva lejutott rajta.

Ezután találkoztunk egy fiatal párral, jó nagy, nehéz hátizsákot cipeltek mindketten. Megkérdeztük, honnan jönnek,mióta. A Fekete tótól, 3 órája. Az a mi célunk is. Reménykedtünk (akkor még) hogy ha felfelé akkora cuccal 3 óra, talán lefelé csak feleannyi. DE NEM!
„A töbör az egyik leggyakoribb és legjellegzetesebb felszíni karsztforma. Kerekded, zárt szintvonalú mélyedések. Átmérőjük néhány métertől több száz méterig ...” (wikipédia)
Igen! Töbörbe be, töbörből ki, aztán megint, újra meg újra! És megint!

Be kell vallani, gyönyörűek és igen változatosak voltak nagyság, mélység, átmérő és kinézet alapján is!

Aztán egyszer csak megláttuk messze a fenyőerdőt, ami a tópartot jelezte. Már csak egy órányi út volt odáig.
Utunk becsatlakozott az esős napon megtett útba, ami ugyanolyan hosszú, de szárazon sokkal barátságosabb volt. A patak utáni pihenőhelyen bevártuk az üldöző csapatot is, majd az ötfős különítmény is megérkezett. Együtt indultunk a tóhoz, illetve leginkább a büféhez, hogy legalább a szomjunkat olthassuk. Szokás szerint a föld alól rögtön előpattant a parkőr, s nyugtázta 3 € belépőink meglétét.
Ahogy jött, úgy el is tűnt.
Nemsokára a csapat vége is megérkezett, s együtt indultunk neki a hazafelé szigorúan monoton emelkedő útnak.
Ja! a terv az volt, hogy azért indulunk reggel hatkor, hogy kb 2-re már hazaérjünk, és a vége úgyis erdőben lesz, nem sülünk meg :))))

Emlékezetes, szép túra volt!