Canal 14. vasárnap
Reggel ismét jelek nélkül kerestük az utat, így nem vettük komolyan az egyetlen utalást a hátunk mögött: canal du midi → Ezért sikerült egy nagyon forgalmas útra kijutnunk. Gyorsan lefordultunk (az útról és nem a bicajról) az első adandó lehetőségnél, és mentünk az orrunk után. Szerencsére egy szép házhoz vezetett (domaine) ahol kijött elénk az intelligens tulaj, mert erre bicajosok nem járnak, s az út a kapunál véget is ért. A kanális pedig ott volt a kert aljában. Elmagyarázta, merre menjünk, és összesen 4 km megtétele után ott voltunk a szállás bejáratánál. Most már komolyan vettük az általános jelzést → és jó felé fordultunk, utat mutatva ezzel a szemből jövő útkeresőknek. Béziersbe érve felkapaszkodtunk egy jó meredek utca feléig, majd ott elváltunk, mondván, mire Jürgen feltolja a bicaját, én megtalálom a térképünk szerint az út tetején lévő touristinfo irodát, ott találkozunk. Hát, még jó darabot kellett kanyarogni a z irodáig, várni a soromra, s az alkalmazott megkérdezte az angolomat hallva :( honnan jöttem. Hongrie. Mire a másik alkalmazott mosolyogva rám köszön: jó napot kívánok! Egy Szombathelyről származó hölgy 28 éve él kinn, s itt dolgozik. Az első magyar nyelvű ember 2 hét után! Minden térképet és infót megkaptam, miközben Jürgen bekapcsolta a telefonját és keresett, hogy hol vagyok. Okos ötlet volt, elmondta ő hol van, én mondtam, itt a térkép, üljön le, megyek! Visszafelé már persze sokkal rövidebb út is volt, megmutatta az infós hölgy azt is. Megnéztük a katedrálist, megkerestük valami régi amfiteátrumot, a házak között. Megtaláltuk. Megnéztük a régi római hidat, majd néhány fotó az aquaductról, a csatorna már megint a folyó fölött haladt, és irány Villeneuve -lés-Béziers, Portiragnes, majd kimaradt Vies, mert rájöttünk, hogy nem érünk időben a szállásra. Így uccu neki, Agde! Vonatindulás előtt 10 perccel elértük az állomást, jegyet megvettük. A vonat késett kb negyed órát, és felszálltunk segítséggel az egyik ajtónál. Igen ám, de nem ott kellett volna, bár ez nem látszott. A kalauz mondta, szálljunk le, menjünk az első (előző) kocsiba! Széttártam a karom, (én ugyan le nem szállok) félrehúztam a bicajt, hümmögött.... Jürgen jobban értve a franciát és tisztelettudóbb lévén el is indult az ülések között előre. Persze nem sikerült. Erre a kalauz a fejét fogta, hogy jajj, jöjjön vissza, ne torlaszolja el az utat az ülések között. Segített is visszahúzni a bicajt gyorsan. Tisztáztuk, hogy a következő megállónál leszállunk, hát mutatta, hova álljon a másik bicajos, hagyva a szabad közlekedésnek is helyet. Egy hölgy állt még a peronon, annak mutatta, hogy ugye nem látja a szabálytalan bicajokat :). Megérkeztünk 12 perc alatt. Egy fiatalembert kértem meg, hogy segítsen leadni a 2 bicajt. Majd jött az aluljáró. Megint kinéztem egy fickót, kértem, segítsen levinni a lépcsőn. Volt olyan kedves, hogy még felvinni is segített. Jürgen a féket behúzva lépcsőnként ledöcögtette az övét. Én letámasztva az enyémet, leszaladtam, és a bicajrámpán (kb 10 cm széles vályú) feltoltuk az övét is. Bár Zsuzsitól megkaptam az útvonal leírást, a híd, ami pont az állomás előtt vitt volna az első szigetre, nem létezett. Elbontották! DE! Pár méterrel arrább egy ideiglenes gyalogos pontonhíd volt. Nagy tiltó táblákkal, hogy nem bicajosoknak! Aki tolja, az gyalogos, tehát áttoltuk rajta, onnan már minden világos volt. 10 percen belül az Ibisnél voltunk. Meglepetésre igen tágas, kellemes szoba volt. Vacsi után ami a szokásos gyulai, camembert és bagett irány az ágy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése